Tegyél fel egy egyszerű kérdést egy kivitelezőnek: mennyibe kerül neked egy embered egy napra?
A legtöbben rávágják a bérét. „Napi 25-be van.” Ez a szakmában szinte reflex – és szinte mindig téves. Amikor nálunk először végigszámoltuk tételesen, mit visz el valójában egy embernap, a „napi 25 ezres” ember bőven 40 fölött jött ki. A különbség nem apróság: ez dönti el, hogy egy ajánlat nyereséget hoz vagy ingyenmunkát.
Miért nem a bér a költséged
A bruttó bér csak a jéghegy csúcsa. Jön rá a munkáltatói járulék. Aztán jönnek azok a napok, amikor az embered pénzbe kerül, de nem termel: szabadság, ünnepnapok, betegség. Jön az esőnap, amikor kint áll a brigád, mert nem lehet betonozni. A pakolás, az utazás a telephelyről a helyszínre, a reggeli szerszámkeresés. A munkaruha, a védőfelszerelés, a kisgépek, amiket ő használ el.
És itt van a számítás legfontosabb trükkje, amit a legtöbben elrontanak: nem az éves munkaórával kell osztani, hanem a ténylegesen produktív órával.
Egy évben papíron nagyjából 2000 munkaóra van. De abból lejön a szabadság, az ünnep, a betegnapok, az állásidő, az utazás. Ami marad, az jó esetben 1600–1700 óra, amikor az embered tényleg a projekten dolgozik – olyan munkát végezve, amit valakinek ki tudsz számlázni.
Vagyis az éves teljes költségét kell elosztanod a produktív óráival. Ez a szám a valódi óradíjad. A szakma ezt hívja rezsióradíjnak – az ÉVOSZ minden évben publikál is ajánlott minimumot, és nem véletlenül van az jóval a fölött, amit a legtöbben fejben számolnak.
Ha ezt egyszer rendesen kiszámolod, két dolog fog történni. Először megijedsz. Aztán megérted, miért nem maradt pénz azokon a projekteken, amikről azt hitted, jól sikerültek.
A gépóra: ugyanez, csak nagyobb tételben
Az embernél legalább érzed, hogy pénzbe kerül, mert minden hónapban utalod a bérét. A gépnél még alattomosabb a dolog.
Egy kotró-rakodó nem akkor kerül pénzbe, amikor dolgozik. Akkor is viszi a pénzt, amikor a telephelyen áll: amortizáció, biztosítás, kötelező szervizek, gumik, kopóalkatrészek. Ezek éves szinten fix milliók – és ha a gép évi kevés üzemórát dolgozik, ez a fix költség kevés órára oszlik el. Az eredmény: egy ritkán használt gép valódi üzemóradíja brutálisan magas lehet, miközben az ajánlatban egy „érzésre jó” óradíjjal számolsz.
Amikor nálunk szétosztottuk a gépek éves összköltségét a tényleges üzemórákra, gépenként nagyon eltérő valódi óradíjak jöttek ki – volt, amelyik jóval a piaci bérleti díj alatt dolgozott, és volt, amelyiknél épp az alacsony kihasználtság dobta meg az óradíjat. Ezt fejben nem látod. Csak a számokból derül ki, és pont ez az információ kell ahhoz, hogy jól döntsd el: mire éri meg saját gépet tartani, és mit érdemesebb bérelni.
Önköltség nélkül az árazás tippelés
És itt ér össze minden. Ha nem ismered a valódi rezsióradíjadat és gépóradíjadat, akkor az ajánlatod nem kalkuláció, hanem tipp. Két kimenetele lehet:
Vagy túl magasra lősz, és nem nyered el a munkát. Vagy túl alacsonyra, elnyered – és onnantól minden ledolgozott órával pénzt viszel a projektre, csak még nem tudod. Ahogy az előző cikkben írtam: ez az, ami csak hó végén derül ki. Vagy még akkor sem.
A jó hír, hogy ezt nem kell újra és újra kiszámolni. Egyszer kell rendesen megcsinálni – éves költségek összeszedése, produktív órák becslése, osztás –, utána már csak karban kell tartani, amikor változik a bér vagy jön egy új gép. Nem kell hozzá Excel-varázslónak lenni. Csak el kell szánni rá egy délutánt.
Mi ezt a számítást beépítettük a Tektanába: az önköltségi ráták ott vannak minden ajánlat és minden utókalkuláció mögött, így nem érzésre árazunk, hanem számokból.
A következő cikkben pedig arról lesz szó, ami a legnagyobb vakfolt szinte minden kivitelezőnél: az autók és gépek költsége – ki fizeti az üresjáratot, hová tűnik az üzemanyag, és miért nem oszlik szét szinte soha a flottaköltség a projektek között.